mundzug

Ma reggel csöngetett a postás és egy nagy csomagot hozott. Bár Bendussal együtt fúr minket a kiváncsiság, de fejlesztjük a jellemünket és megvárjuk Lackót a bontogatással. (Lackó, ugye nem nagyon későn jössz haza) Néha azért megkocogtatjuk a csomag oldalát, megtapogatjuk és találgatjuk mi lehet benne. Az egyik sarkát picit meg is kezdte egy kisegérke, de sajnos csak a papír doboz látszik ki. :(

277 km/h. Ennyivel osont velem az InterCityExpress, közismert nevén az ICE (nem összekeverendő a cinkotai nagyiccével) Siegburg és Frankfurt között. Érzésem szerint néha gyorsabban is ment, de az információs tábla nem mindig a sebességet mutatta, de mindenféle egyéb hívságokat is, miszerint mi a következő megálló, meg hogy mire lehet átszállni, de pont, mikor legsebesebben suhantunk tova, illetve mikor nyilvesszőként süvítettünk el a távolba. Meg ilyesmi. Szóval a dokumentált sebesség a fenti.

A MÁV-val való, kézenfekvő összehasonlítást inkább kihagyom.

Bendusunk levelét megírta, a vágyait kellőképp visszafogta és csak a legszükségesebbeket kérte. Kata kérésére teljes terjedelmében közzé teszem.

Ma reggel még az átlagosnál is később keltünk, öt perccel nyolc előtt, miközben a zeneiskola negyed kilenckor kezdődik, így 20 percünk volt az öltözés, reggelizés, tizórai csomagolás, zeneiskolai könyv megkeresés, pisilés, nyüzüge gyerek asztalhoz cipelés, futóverseny az óvódába című műsorra. Tekintettel a szűkös időre, amíg én magamra kaptam valamit, Lackó öltöztette Bendust. Mára polót és inget készítettem ki neki, amit (talán a gombok miatt) nem igen szeret, nem is akarta felvenni. Lackó mondja neki, hogy azért kell, hogy szép legyél a zeneiskolában. Errre a Vackor emígyen riposztozott: "Minek szépen felöltözni, igaz, nem kell feltétlenül csúnyának lenni, hanem olyan közepesnek."  A zeneiskolába egyébként beértünk, itt az ajtóból septiben készített bizonyíték, melyen a legutolsó szőke fejecskéből ugyan nem sok látszik, de ott van.

Nem mondom, szoktam én beteg lenni máskor is, főleg télvíz idején kaptam mindig el az összes létező kehet, kórt és nyavalyát, de mióta a Vackorítás hasonkorúak közösségébe (ti. óvodába) jár, igazán minőségi kórokozókhoz juttatja a család fennmaradó részét. Azt gondoltam pedig, hogy falusi gyerek lévén az erre fogékony korban magamhoz vevém a szükséges mennyiségű piszkot, koszt és bacilust, s ennek okáért immunrendszerem, mint a vas. Hát nem. Illetve ha mégis, akkor rozsdaette, átlyuggatott bádoglemez.

A szokásos forgatókönyv a következő: Vackor szipogni kezd, és az átlagnál nyűgösebb, orra folyik, köhög et cetera. Ilyenkor általában orvoshoz nem fordulunk, mert

1. Még otthon megtanultuk: bármilyen tünetegyüttest sorakoztat is fel a kölök, a diagnózis  minden esetben vírusos torokgyulladás, melyre az orvos antibiotikumot is felír, magyarázat nélkül. Amit mi konzekvensen nem váltunk ki, mert egyrészt ne nézzen hülyének, (v.ö. "Az orvos se mondta meg, mit írt fel, én se mondom meg mire használom" © Hofi Géza) másrészt nagyon káros szokás, hogy preventíve még a rosszkedvre és bokaficamra is antibiotikumot adnak Magyarországon. Aztán meg csodálkoznak, hogy mikor kéne, akkor meg nem hat a fránya. A német orvosok ugyan sokkal ritkábban folyamodnak antibiotikumhoz, s meglehet, egynél több gyerekbetegséget is felismernek, de időközben rájöttünk arra is, hogy
    
2. A Vackorítás mindenképp pár nap alatt gyógyul ki a nyavalyából, orvossal avagy anélkül. Tartogassuk hát az orvost azokra az esetekre, mikor tényleg szükség van rá.

 Mondom, a Vackor pár nap alatt kigyógyul a kórból, de ez már nem áll a szülőkre. Szöszmöszünknek mostanában minden kórokozótól kiújul az arcüreggyulladása (amire, természetesen, nem hat az antibiotikum), [kedves ajándék fogorvosunktól, aki mindenképp el akarta távolítani korábban panaszra semmi okot nem adó bölcsességfogát]. Ekkor jön el a mindenféle főzetek, kenetek és pacsmagok ideje. Szöszmöszünk ugyanis erősen bízik a népi gyógyászat eredményességében, jóllehet ebbéli tudása nem tekinthető autentikusnak, ugyanis egyetlen nép hagyománya sem elegyítette a gyógynövényeket íly eklektikus jókedvvel. Én általában már az első pár napban elkapom Vackortól a nyavalyát, mire Eszter igazából belelendül, már úgy tűnik, túl is vagyok a nehezén. A hangsúly az "úgy tűnik"-en van. Egy reggel aztán ismét mintha-mintha kissé kaparna a torkom. Aztán a fülem is fáj, plusz a homlokom, és végül olyan tünetegyüttest produkálok hamarjában, hogy akárhány magyar gyerekorvos ínyencként csettintene, hogydehogy ilyen szép atípusos vírusos torokgyulladást sem láttunk még a praxisunkban, igaz-e Mancikám?

No, hát szóról-szóra ez történt most is. Már inhaláltam is valami gyanús főzettel, mérsékelt sikerrel. Ipari mennyiségű teát hörpölök, mézzel (most kaptam egy bögrével Esztertől, ezúttal mézes csipkebogyó-tea, mert késő este feketeteát már nem kapok... Az külön megérne egy népszavazást, hogy ki gondolja úgy, miszerint egy "tea" névre hallgató italnak -legalább nyomokban- kellene a névadó növény részeit is tartalmaznia). Közben feldereng, hogy a szülők immunrendszere a 25-30 év előtti vírusokra és bacilusokra  van felkészülve. Mikor azonban szembesül az elmúlt két-három évtized fejleszéseivel, újításaival, hát nem tudja, mitévő legyen,

"S egy gyenge széltől földre teríttetik!"

/Az idézeteket Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz című költeményéből oroztam./

Egy igazi lusta szombat után, vasárnap eljöttek vendégségbe Ákosék, akik mostanság tették át székhelyüket Kölnbe. Mikor mondtuk Bendusnak, hogy két kisebb gyerek érkezik majd hozzánk látogatóba, azt felelte: " Jó, akkor majd szelíd leszek, hogy ne ijesszem meg őket."  Ehhez egy ideig bírta is tartani magát, de aztán csak előtört az a vad hun vére és bevezette Gergőt a kardforgatás művészetébe, remélem Orsiék nem átkoznak majd el minket ezért. Egyébként a két és fél éves Gergőt szinte nem is láttuk, hallottuk, mert istenien elszórakozott Bendus szobájában egész idő alatt, hagyván szüleit beszélgetni. Mivel a kilenc hónapos Dávidra sem számíthatott (ő felfedezett és aludt), nagyobb részt Bendusunknak kellett magára vállalnia a felnőttek beszélgetésének zavarását, de azért nem volt vészes. Az ebédnél gerjesztett kisebb műsort, azért kihagytam volna. Bendegúzzal ellentétben én nem tartom megterhelőnek egy gyerek számára, ha a lekváros palacsinták előtt, meg kell enni egy hortobágyit is, a napi fehérje bevitel végett. Hogy ebből miért kellett tragédiát csinálnia, azt majd  kamaszkorában fogja a fejemhez vágni egy veszekedés során. :)  Azért olyan is volt, amikor együtt játszottak :) 

Mikor a vendégek hazaindultak, elkezdett esni csodálatos nagy pelyhekben a hó. Kimentünk a ház melletti játszótére és egy hatalmas hóembert építettünk, igazi sárgarépa orral és -szén hiányában- levél szemekkel és szájjal. Ez volt Bendus első igazi havazása, mert az elmúlt négy évben nem igen volt hó Magyarországon, illetve a IX. kerben. Otthon volt, hogy elkezdett esni a hó és mire felöltöztünk, hogy kimegyünk, már el is olvadt.

Szerdán Bendus hátizsákjában találtam egy sünit. Kiderült, a fiam lement a sárga csoportba, mert szeretett volna kimenni (a hivatalos kintijáték-időn kivül is kimehetnek az udvarra, de maximum 8 gyerek lehet kint és a sárga csoportszobán keresztül kell menni, az ottani óvónéni számolja, hogy hány gyerek van kint). Sajnos azonban már 8-an kint voltak, így Bendusnak bent kellett maradnia, de ha már ott volt, ahol ritka mint a fehér holló, hát elkapta az óvónéni egy kis alkotásra és gyártottak egy papír sünit, mozgó lábakkal. Bendus vágta ki és rajzolt rá szemeket meg tüskéket. Aztán másnap még visszavitte és akkor ragasztott rá fonalból is tüskéket. Másnap már önként ment vissza befejezni a sünt, megdöbbentve ezzel anyukáját és az óvónéniket. :) 

A másik alkotás, az első karácsonyi dekoráció a lakásban. A mű címe: Télapó villámsebes rénszarvas szánjával karácsonyfát visz és az erőből kifutó vad rénszarvas is vele tart. Az erkélyajtónk bájos dísze valószínűleg karácsonyig még néhányszor új értelmezést kap. :) (sokszor átrendezhető zselématricából készült).

A sikeres Sárkánysziklai ostromon felbúzdulva a hétvégén elmentünk Duisburgba győzelmi tort ülni. Orsiék, mint már a történelem folyamán megannyi hódító, el kezdték átvenni a helyi germán törzsek  szokásait és sauerbraten-nel és kartoffelklösse-vel készültek. A kísérlet jól sikerült, a hús puha volt és kellemesen savanyú. A krumpligombóc pedig a recept írójának aknamunkája ellenére is sikerült. Azt hitte a gyarló lélek, hogy kifoghat egy elméleti- és egy kísérletifizikus konyhatechnikai ismeretein, de nem számolt a, folyamatos mintavételezéssel, profin megoldott, kritikus főzéssel. Egyéb fórum hiányában itt publikáljuk Orsival recept-kommentünket. A gombócok legyenek kisebbek és főjjenek tovább. Ebéd előtt és után a sereg kettévált, a fiatalkorúak gyakorlati továbbképzést tartottak maguknak (vár ostrom játékkatonákkal, aztán emeletes ágyon hús-vér harcosokkal). A csapat idősebb, megfontolt része pedig hosszasan elemezgette a fehér (zöldkockás) asztal mellett az aktuális kül- és belpolitikai helyzetet rajnai és magyar borokat kortyolgatva. Jó nap volt, mindenki jól érezte magát.

Ráadásul sikerült igazán olcsón megoldani az utazást is a DBB-nek köszönhetően. Itt Németországban tényleg komolyan veszik, hogy hétvégén leszoktassák az autóról az embereket, így nagyon kedvező áron lehet hétvégére vonatjegyet kapni. A 34 euro-s NRW (Észak Rajna Vesztfállia) napijeggyel 5 felnőtt utazhat az egész tartományban a helyközi- és helyi-tömegközlekedéssel, miközben az egyszeri Bonn-Duisburg vonatjegy (helyiközlekedés nélkül) 17 euro-t kóstál. Hol van ilyen Magyarországon?

Hát ma kiderült, hogy hol is van a törpék és az én kincsem is. :) Mindkettő pont a piros csoportban. :) Lehető, hogy egy és ugyanaz?

A múlt hét óta folyamatosan szállítják el a földet a szomszédos épület tetőkertjéből. Ha kint vannak az udvaron az óvódások mindig nagy csoport figyeli az eseményeket. És néha egy zöld lapátos rohangáló is megáll szemlélődni. :) (egy hét alatt szinte teljesen lehulottak a falevelek)

Bendus mostanság nagyon szeret óvódába járni és nagyot fejlődőtt a németje is. Ennek következtében, az eddigi lazulós napjára, csütörtökre is kapott elfoglaltságot, a "spielend streiten lernen" programban vesz részt. Ugyanis az óvóda kapott egy lehetőséget, hogy 12 gyerekkel ingyen foglalkoznak a szakemberek és Bendust is beválasztották a csoportba, mondván jót tesz a nyelvtudásának. Ma van az első foglakozás, nagyon kiváncsi vagyok milyen lesz. A brosúra tanulsága szerint szerepjátékon és egyébb játékokon keresztül tanítják meg a gyerkőcöket a konfliktuskezelésre. Ez amúgy sem válik kárára majd.

                                                                      Ha már az óvódáról beszélünk, leírom a csoportszobák funkcióját. Minden gyerek egy törzscsoportba van beosztva, de ez csak a kleinprojekt-re , a sthulkreis-ra és az ebédre vonatkozik, amúgy ott játszanak, ahol éppen kedvük tartja. Ezért  a csoportszobák funkció szerint vannak szét osztva.

A piros szoba (Bendus törzscsoportja) : a társasjátékok, a kirakók és a legozás helye. A mellékszobái közül kettő a kicsik (3 éven aluli gyerekek) alvóhelye, a harmadik pedig fejlesztőszoba, sok érdekes fejlesztőjátékkal.

A sárga szoba: a kreativ fészek, rajzolás, festés, gyurmázás helye. Mellékszobájában még soha nem voltam, talán raktár lehet.

A zöld szoba (Bendusunk kedvenc helye) : az építőjátékok szobája. Favár, babaház és vasúti sínek is itt vannak. Az egyik szatelit szoba a pihenő kuckó, félhomállyal, halk zenével és nagy, puha párnákkal. A másik pedig meseszoba, sok könnyvel, kényelmes kanapékkal, akváriummal és mese lemezekkel. (könyves polc mindegyik szobában van, csak itt a legtöbb és hetente jön egy önkéntes hölgy meséket olvasni)

A kék szoba (az óvóda másik oldalán van, ezért a képen nem látszik): a szerepjátékok szobája. Sok- sok kellékkel. Az egyik mellékszobájában egy komplett kisgyerek méretű játéklakás van berendezve. Vannak parókák, jelmezek és tükrök. Bendus ide néha azért átrándul. A legritkábban a sárga szobában tartozkódik.

Van még tornaterem, meg központi aula és egy hatalmas kert, sok mászható fával és homokkal (lila nyil a nadrágon :) )

Frédi bonni látogatásának köszönhetően elég sűrű mostanság a programunk. Hétfőn mi voltunk Hans-nál vendégségben, szerdán pedig itthon fogadtuk a vendégeket. Mindkét vacsora elég kemény próbának látszott Bendusunknak, mivel egyetlen gyerekként kellett helytállnia. Ám a kis Vackor várakozáson felül jól viselkedett és most Lackóval nem tudjuk, hogy a nevelési elveink váltak be vagy csak páratlan szerencsénk volt. Mivel az első állítást esetleg a blog olvasói később számonkérhetik rajtunk, ezért nyíltan csak a másodikat vállalom fel, de azért titokban elég önelégülten nézek magam elé. Ráadásul az ételek is csodásan sikerültek (köszönhetően Frank Júliának és Stahl Juditnak). Álljon hát itt egy tökéletes vacsora emlékére a menű lista, hogy ha később a gazdasági válság hatásai miatt esténként gyertyafénynél puliszkát majszolunk, nosztalgiázhassunk a régi ízeken. Előétel: sonkás táska és olajbogyó. Főétel: börős sült malac, salátával. Desszert: barackos, makadémia krémes palacsinta csokis gesztenyeöntettel. A főételhez hozzá kell tenn, hogy még Platón is az ideák közé emelte volna, mert a hús omlós volt és szaftos, a bőre ropogós, de nem kemény. Na, most már azért befejezem az önfényezést. (mára)

Bendegúz (mint Attila hun király apjának névrokona) jogot formált Krimhilda örökére. Ezért szombaton elindultunk meghódítani a Sárkánysziklára épült várat. Bár a védművek már romosak és a sárkányt is régen látták utoljára errefelé, mi mégis hívtunk egy kisebb hadsereget segítségül. A fő űtőerőnk Duisburgból érkezett, hősiesen leküzdve az ellenség által akadályoztatásukra kirendelt, ezerfejű, gonosz Stau-t. Egy harcedzett veterán pedig egyenesen Magyarországról jött erősítésül és hozott magával egy helybelit is, az ellenség megtévesztésére. Amely cselekményre egyébként kisebb beszivárgó egységeink is ki voltak képezve, olyannyira, hogy mikor a belső  konfliktus élesebbre fordult, képesek voltak helyi dialektusban  veszekedni egymással azon, hogy végülis ki győzött. Ezzel aztán teljesen megzavarták a benszülötteket és a közrendet.  A csapatokat mi láttuk el fegyverrel, tekintve kis házi arzenálunk gazdagságát, inkább az jelentette a problémát, hogy mit is hagyjunk a fegyvertárban. Jó erőnléttel rendelkező egységeink a hegyre felfelé nem vették igénybe a felkinált fogaskerekű csapatszállító járművet, de lefelé azért az apró- és fehérnép már külön utat jár, azaz ült, elkerülendő a totális kifáradás állapotát. 

Drachenfels kastély	a duisburgi segédcsapat 2/3-a
hol  az ellenség?	motorizált haderő
taktikai megbeszélés1	elmélyült étkezés
így könnyű	taktikai megbeszélés 2

Tegnap este volt itt Schwarz-Rheindorfban az idei Martinszug, amire az óvódában már hetek óta készültek a gyerekek. Laternát készítettek és dalokat tanultak. Reggel az óvódában csináltak egy kis Martinszugot, aztán ünnepi reggeli volt az itt szokásos Riesenweckmann-nal. Este pedig elindult a nagy menet, az összes helyi iskola és óvóda gyerekei a szülőkkel, két rezesbandával és a lovas Szent Mártonnal az élen. Minden csoportnál egyforma laterna, a házak ablakában gyertyák és lampionok égtek, a zene szólt, szóval nagyon hangulatos volt az egész. Elsétáltunk a Doppelkirche melletti rétre, ott egy hatalmas máglya várt minket, azt körbe álltuk és St. Martin körbejárt a gyerekekkel beszélgetni.

Aztán lassan elkezdett oszolni a tömeg, mi is követtünk néhány gyereket az óvódából és milyen jól tettük. Mert megkezdődőtt a Schnörzen. Házról házra jártunk, a gyerekek énekeltek és világítottak a laterájukkal, amiért édességeket kaptak. Mi másik 4 gyerekkel együtt voltunk, Bendus nagyon profi volt, énekelt, aztán beszedte a jutalmat, megköszönte és ment a következő házhoz. Erről nagyon nem sikerült jó képet csinálni, mert sötét volt, de rakok fel egy videót, ami inkább csak hangfelvétel miatt készült, de a kórusban Bendus is ott van, ő is énekel.

Miután egy zacskót telegyűjtögettünk, visszamentünk az óvódába, ahol Bendus meleg kakaót, én pedig forraltbort kaptam. Bendus megint énekelt édességért és az én egészségtudatos fiam a csoki és a mandarin közül a mandarint választotta. :) Hát ilyen is van. Itt látható a sok szerzemény. Az igazat megvallva jó, hogy hazajöttünk az óvódából hamar, mert egy kicsit fejembe szállt a forraltbor és itthon vagy fél órát vigyorogtam.

Bázel felé vezető négy órás vonatozás alatt átutaztunk a Rajna völgy legszebb részén is (amit nagypapiékkal  már láttunk egyszer, most újra megcsodáltuk a várakat), aztán  olvastunk, kártyáztunk és az utolsó órát az étteremben töltöttük  ebédelés címén. A pályaudvaron már várt minket Szabolcs, hogy elkísérjen a szállásig, és onnan tovább a kórházig.

Miután a kórházban végeztünk még futotta az időnkből egy esti városnézésre, egy vigaszkard beszerzéssel összekombinálva. Tekintve, hogy a Yakari este 7-kor kezdődik, elmentünk Szabolcshoz és Tündéhez vacsora álnéven rajzfilmet nézni. No, de kigondolta volna, hogy a takarékos svájci kábelszolgáltató este 7 után lekeveri a gyerekcsatornát, mondván a gyerek akkor már aludjék. Így aztán kiderült, hogy szerencsére Bendus nem kórósan függ a Yakaritól, mivel egy magyar népmese a Youtube-ról tökéletesen elegendő volt. Megkóstoltunk egy autenitkus raclette-t  és almatortát is kaptunk, minden nagyon finom volt. Mielőtt a Vackor leamortizálta volna a lakást visszamentünk aludni a szállásra. 

Másnap, míg Lackó dolgozott, Tünde megmutatta nekünk a várost, sétáltunk a hangulatos régi utcákon ( sok ház még az 1400-as évekből maradt meg), láttunk mozgó modern szobrokat, szép piros városházát és egy picike esőerdőt. Nem a klimaváltozás hatása miatt alakult át Svájc flórája, hanem az egyetemi botanikust kert üvegházában burjánzott a dzsungel. A fő attrakció azonban a Herbstmesse volt, sok-sok  játékkal. Bendusunk lelkesen ki is próbálta valamennyit. A béka horgászat kisebb botrányba fullad, tekintve, hogy a kihalászott békákból gyűjtött pontok nem voltak elegendőek az áhított piros pisztolyhoz. Hja, vannak az életben buktatók!

Aztán rátaláltunk valami csodára: a helyi Waldorf iskola müködtetett a búcsúban egy szabadtéri "játszóházat", ami Bendusunk álmai helyének felelt meg. Először is egy gumi bikán rodeózott vagy 5 másik vadóccal, utánna pedig fakardot készített magának, kapott egy pajzsot és mehetett várat foglani. Volt ott egy fiatal lány, aki vagy fél órán át, vagy még tovább harcolt Bendussal. Volt még ott egy kisfiú, kb. Bendus méret, aki végig figyelte őket, Bendus néha megpróbálta bevonni szövetségesnek, hogy ketten együtt biztos legyőzik az ellenséget. Fantasztikus volt nézni.

 Vacsorázni megint vendégségbe mentünk, egy újabb sajtos specialitást kipróbálni. Másnap a rutinos kórházazás után, megmutattuk Lackónak is a várost. A vásárban Bendus beszerzett még egy kardot magának, ettünk furcsa nevű helyi ennivalókat. Aztán kissé fáradtan fekászálódtunk a vonatra és szerencsésen hazajöttünk. Bendus aludt egy jó nagyot a vonaton. Nagyon szép kirándulás volt, köszönjük Szabolcsnak és Tündének!

Az elmúlt hétvégénk a kórházak jegyében telt.  A kalandjaink ott kezdődtek, hogy  Lackót meghívták Bázelbe előadást tartani, és úgy döntöttünk, hogy függelékként mi is vele megyünk. Az egyetemi kórház vendégházában kaptunk szállást, de amikor ezt megtudtuk még nem is sejtettük, hogy ez egy igazi ómen a hétvégére vonatkozóan. Pénetekről szombatra virradó éjszaka Bendus erős hasifájdalmakra ébredt fel, és be is lázasodott.  Én elég hipochonder vagyok, és ezt a gyerekemre is kivetítem, így a végére már egész vad dolgokkal idegesítettem magamat. Valahogy elég nehezen találtunk rá az interneten, hogy hova is kellene vinni a gyerkőcőt. Aztán kikötöttünk a gyerekkórházban, ahol nagyon kedvesen és alaposan megvizsgálták a Vackoritást és sorra kizárták a legrosszabb lehetőségeket, végül a fájdalom okát székrekedésben határozták meg. Ez azért volt furcsa, mert Bendus tényleg kakil mindennap. De tény, hogy a beöntés segített. A bonni kórház várótermében a nagymozgásos játékok mellett néhány vitrinnyi baba szolgálja a gyerekek figyelmének lekötését. Érdekesség képpen a Magyaroszág felirat mellet a következő babák találhatóak.

 A doktornő szerint semmi akadálya nem volt az utazásnak, így hát nekivágtunk a Bonn és Bázel közötti 4 órás vonatozásnak. Bendus a vonaton elkezdett panaszkodni, hogy fáj a keze. Megnéztük és kiderült, hogy a körömágya csúnyán begyulladt. Nem volt más hátra, mint a szállás elfoglalása után felkeresni az anyaintézményt. Ahol a doktorbácsi megnézte és közölte, hogy ezt gyerekkórházban láthatják csak el, ők 16 éves kor felett tudnak beteget fogadni. Közben elindult a piros csík Bendegúz ujján lefelé. A gyerekkórház persze a város szélén van, így odabuszoztunk. Mire megérkeztünk már a kézfején volt a piroscsík. Az itteni doktorbácsi azt mondta, ezt fel kell vágni, ahhoz pediglen elkábítják a gyermeket. Mit csinál ilyenkor a paranoid anya, hát megijed és habozik, aztán ránéz a gyermekére és végül mégis beleegyezik a kábításba, de rettenetesen izgul és kérdésekkel bombázza az altatóorvost. És mit csinál a gyermek: elöször nem vesz levegőt a maszk alatt, aztán az első szippantás után rájön, hogy ez nem is rossz és elkezd nagyokat szippantgatni, majd csillogó szemmel vigyorogni. Egy szóval  úgy ki nézni, mint aki jó buliban van. Tehát be kell jelentenem: Svájcban 200CHF-ért leitattuk a gyermekünket. Kicsit drága buli, de legalább ő jól érezte magát. aztán kapott egy szép nagy kötést, és visszahívták másnapra kontrollra.

 Másnap tehát kezdés a gyerkekórházban. Itt olyan jól felszerelt a várószoba, hogy Bendus csak akkor hajlandó kezelésre menni, ha megígérem neki, hogy visszajöhet játszani. Mivel újra felgyűlt a genny újabb buli, vigyorgással és Bendus örömére másnapra megint visszahívják. Tekintve a 200CHF-es számlákat és azt, hogy végülis városnézni érkeztünk és nem kórház tesztelésre, engem ez nem igazán derített jó kedvre. Szerencsére másnap már rendben találtatott az ujjacska. Bendus elbűvőlő volt  a nővérkékkel és az ovossal, előadta a teljes német dal repertoárját. Mire az ovos rám mosolygott és azt mondja: "Á, énekel. Ez magyar?". Hát igen,  a rajnai dialektus. :) (Mert a bonni kórházban egyébként megértették Bendust, ott is énekelt és beszélgetett a doktornővel). Bázeli egyéb kalandjaink egy újabb bejegyzésben kapnak majd helyet.

Bendegúz nem igazán szeret rajzolni, talán mert nagyon fárasztó számára. Észrevehetően elfárad a keze már kevéske vonal húzása után is. Ha azonban elkapja a hév, akkor egy csomó rajzlapot tele alkot egy-két vonalas firkálmányokkal, amikből semmi felimerhető nem látszik (eddig egyetlen kivétel a hal volt). A színezés is, egy színnel, a kontúroktól független átfirkálást jelent nála. Ehhez kapcsolódóan eszembe jutott egy régi, mulatságos történet. Februárban, az óvódai beszoktatáskor, bent ültem vele egy foglalkozáson, ahol megkapták egy csupasz kisfiú rajzát, arra kellett rárajzolni meg színezni, hogy milyen jelmezben lesznek farsangkor. Bendus közölte, hogy tűzoltó lesz, majd a kapott színesceruzák közül a feketével ráfirkált kettő hosszú vonalat a lapra és odanyújtotta az óvónőnek a következő mondat kíséretében: " Tessék, nézd milyen jó lett, most már kirakhatod a falra!" És szemmel láthatóan meg volt önmagával elégedve. :)

A zeneiskolát azonban annnyira szereti, hogy képes erőt venni magán és a házifeladatokat önmagához képest fantasztikusan csinálja meg. Az elsőn egy tetszőleges játékállatkát kellett rajzolni. A rajzot én csináltam, de Bendus színezte ki. Több színnel! és a foltok már a rajz különböző egységeihez köthetőek!

A második házifeladatban pedig Herr Wenig és Herr Viel vázáiba kellett virágokat rajzolni. A virágok tényleg a vázában vannak! van száruk! és különböző színű fejük!

Tudom, hogy ebben az életkorban már a legtöbb gyerek szebben rajzol, de én most ezekre is nagyon büszke vagyok, mivel láthatóan fejlődött az elmúlt hetekben.