Az elmúlt hétvégénk a kórházak jegyében telt. A kalandjaink ott kezdődtek, hogy Lackót meghívták Bázelbe előadást tartani, és úgy döntöttünk, hogy függelékként mi is vele megyünk. Az egyetemi kórház vendégházában kaptunk szállást, de amikor ezt megtudtuk még nem is sejtettük, hogy ez egy igazi ómen a hétvégére vonatkozóan. Pénetekről szombatra virradó éjszaka Bendus erős hasifájdalmakra ébredt fel, és be is lázasodott. Én elég hipochonder vagyok, és ezt a gyerekemre is kivetítem, így a végére már egész vad dolgokkal idegesítettem magamat. Valahogy elég nehezen találtunk rá az interneten, hogy hova is kellene vinni a gyerkőcőt. Aztán kikötöttünk a gyerekkórházban, ahol nagyon kedvesen és alaposan megvizsgálták a Vackoritást és sorra kizárták a legrosszabb lehetőségeket, végül a fájdalom okát székrekedésben határozták meg. Ez azért volt furcsa, mert Bendus tényleg kakil mindennap. De tény, hogy a beöntés segített. A bonni kórház várótermében a nagymozgásos játékok mellett néhány vitrinnyi baba szolgálja a gyerekek figyelmének lekötését. Érdekesség képpen a Magyaroszág felirat mellet a következő babák találhatóak.
A doktornő szerint semmi akadálya nem volt az utazásnak, így hát nekivágtunk a Bonn és Bázel közötti 4 órás vonatozásnak. Bendus a vonaton elkezdett panaszkodni, hogy fáj a keze. Megnéztük és kiderült, hogy a körömágya csúnyán begyulladt. Nem volt más hátra, mint a szállás elfoglalása után felkeresni az anyaintézményt. Ahol a doktorbácsi megnézte és közölte, hogy ezt gyerekkórházban láthatják csak el, ők 16 éves kor felett tudnak beteget fogadni. Közben elindult a piros csík Bendegúz ujján lefelé. A gyerekkórház persze a város szélén van, így odabuszoztunk. Mire megérkeztünk már a kézfején volt a piroscsík. Az itteni doktorbácsi azt mondta, ezt fel kell vágni, ahhoz pediglen elkábítják a gyermeket. Mit csinál ilyenkor a paranoid anya, hát megijed és habozik, aztán ránéz a gyermekére és végül mégis beleegyezik a kábításba, de rettenetesen izgul és kérdésekkel bombázza az altatóorvost. És mit csinál a gyermek: elöször nem vesz levegőt a maszk alatt, aztán az első szippantás után rájön, hogy ez nem is rossz és elkezd nagyokat szippantgatni, majd csillogó szemmel vigyorogni. Egy szóval úgy ki nézni, mint aki jó buliban van. Tehát be kell jelentenem: Svájcban 200CHF-ért leitattuk a gyermekünket. Kicsit drága buli, de legalább ő jól érezte magát. aztán kapott egy szép nagy kötést, és visszahívták másnapra kontrollra.
Másnap tehát kezdés a gyerkekórházban. Itt olyan jól felszerelt a várószoba, hogy Bendus csak akkor hajlandó kezelésre menni, ha megígérem neki, hogy visszajöhet játszani. Mivel újra felgyűlt a genny újabb buli, vigyorgással és Bendus örömére másnapra megint visszahívják. Tekintve a 200CHF-es számlákat és azt, hogy végülis városnézni érkeztünk és nem kórház tesztelésre, engem ez nem igazán derített jó kedvre. Szerencsére másnap már rendben találtatott az ujjacska. Bendus elbűvőlő volt a nővérkékkel és az ovossal, előadta a teljes német dal repertoárját. Mire az ovos rám mosolygott és azt mondja: "Á, énekel. Ez magyar?". Hát igen, a rajnai dialektus. :) (Mert a bonni kórházban egyébként megértették Bendust, ott is énekelt és beszélgetett a doktornővel). Bázeli egyéb kalandjaink egy újabb bejegyzésben kapnak majd helyet.
