mundzug

Sikerült egy újabb bonni múzeumot megszemlélnünk, mivel a Fizikai Intézet karácsonya az idén a Haus der Geschichte-ben volt. Komoly dilemma előzte meg az indulást, mivel az óvódában is épp ugyanerre az időpontra szerveztek közös éneklést és betlehemezést a szülőkkel. A döntést nagyban segítette, hogy hétfőn megint egy kicsit elaludtunk és csak két perccel kilenc előtt sikerült beérnünk az óvódába, aminek folyományaként a gyermek levetkőztetése után már nem tudtam kióvakodni az aulában szardiniaként ücsörgő ovisok között. Így hát bent maradtam Morgenkreis-ra, amin a fő téma a szerdai közös éneklés volt és ekkor elhangzott egy kulcsmondat az egyik óvónő szájából, majd megkérik a külföldi szülőket, hogy énekeljenek el egy karácsonyi dalt a saját hazájukból és kedvesen rámnézett, ugye Frau Borda. Tekintve, hogy ezek a szegény gyanútlan óvódások és óvónők még nem hallottak engem énekelni, gondoltam továbbra is megkímélem őket eme sokktól.

Megragadtam hát a kézenfekvő menekülési utat és mentünk az egyetemi karácsonyra mindannyian. A múzeumban a kezdetek nem voltak túl biztatóak. Bendus belépője elég rosszul sikerült, nem köszönt Dagmarnak (akitől egyébként egy csomó ajándékot kapott régebben) és utánna összeveszett az apjával. Ráadásul a program vagy fél órát csúszott, így a múzeum aulájában várakoztunk tétlenül, rossz hangulatban. Alighogy megkezdődőtt az idegenvezetés, már rohantunk is WC-t keresni, szóval a helyzet tovább mérgesedni látszott. Az idegenvezető ráadásul mintha azt vette volna a fejébe, hogy egy amerikai középiskolás csoportnak beszél. Hosszasan ecsetelte, milyen szenvedéseken ment keresztül Németország az elvesztett második világháború után. Szüleiket kereső gyerekek, gyerekeiket kereső szülők, töménytelen eltakarításra váró tégla, stb. A továbbiakban is hasonló erőltetett humorral fűszerezett dedósoknak való tárlatvezetést adott, pedig a múzeum igazán gazdag és érdekes anyaggal rendelkezik a huszadik század második felének Németországáról. El is döntöttük, hogy vissza megyünk magunktól mégegyszer rendesen körbenézni. Az idegenvezető stilusához a hallgatók kérdezgetése is hozzátartozott rám Adenauer autójánál, Lackóra pedig pont a páneurópai piknik utáni vasfüggöny átvágásnál került sor.

A végére azért helyre kerültek a dolgok, Bendusunk visszatalált önmagához és a kávézóban már az igazi jó gyerekünk volt velünk. Hosszasan beszélgetett Hans-szal, előadta a saját verzióját a Péter és a farkas végéről. Ebben a farkas, a medvével és a rókával együtt győz Péter és a vadászok felett egy Bendus segítségével. A történet csattanója az, hogy mindezt németül mondta el. Mi Lackóval az egyik ámulatból a másikba estünk. Aztán Dagmar-ral is sikeresen kibékült, amiben nagy szerepe volt egy ajándék mesekönyvnek is. Nem véletlenül vezeti Dagmar az intézet titkárságát olyan sikeresen, tudja, hogyan kell bánni a gyerekekkel és a fizikusokkal.

Hazafele pedig a villamosmegállóban találkoztunk néhány óvónénivel, akikkel Bendusunk hosszasan elbeszélgetett. Ezzel tovább fokozva ámulatunkat. Szerintem az történt, hogy szeptember végén döntötte el, hogy akkor  mégiscsak megtanul németül. Addig úgy gondolta, majd csak véget ér ez a németországi kiruccanás, addig pedig kihúzza az óvódában a magyarral. Aztán rájött, hogy ez mégsem csak pár hétről szól és belekezdett, így pedig tényleg 3 hónap alatt tanult meg németül.

Ma reggel, mialatt kint voltam a  fürdőszobában, Bendus elfoglalta a helyemet az ágyban. Mikor visszamentem csinált nekem kb. 20 centméternyi helyet és azt kérdezte:

"A Jézuska most látja, hogy megosztom veled a takaródat?" :)

Az egyetem rektora megint szükségét érezte annak, hogy megszemlélje a vendégkutatókat és családjukat, ezért aztán kiválasztott egy újabb érdekes helyet és fogadást adott. Most az Akademisches Kunstmuseum került sorra. Ha így folytatódik végigjárjuk az összes bonni múzeumot. :) Bendegúz volt az egyetlen gyerek a rendezvényen. Szerintem azért mert a meghívóban csak a házastársat említették meg és mivel a többiek életében nem volt annyira meghatározó ez a vicc, nem kérdezték meg, hogy lehet-e gyereket is hozni. Mi megkérdeztük és azt mondták persze, csak nem lesz külön idegenvezetőjük. Na und. Bendus kapott badge-t és hozzátűzve egy csomag gumimacit. Aztán pedig nagyszerűen viselkedett, a közel kétórás idegenvezetés alatt végig, érdeklődve nézegette a különböző antik szobrokat, kerámiákat. Persze a görög és római művészek témaválasztása igencsak közel áll a fiatalember lelkivilágához. A sok-sok csatajelenet és a vad, sokszor képzeletbeli állatok megmozgatták kis harcosunk fantáziáját. Egyszer, a már épp ellaposodó tárlatvezetést kellemesen feldobta Bendus egy jóizű nevetéssel, ami  láthatóan üdítően hatott a társaságra a római érmék termében. A múzeum egyébként viszonylag kis helyen, nagyon gazdag anyagot halmozott fel, ráadásul az időszakos kiállítás pont az etruszkokról szólt. Szóval igazi élmény volt nekünk felnőtteknek is.

Az állófogadáson pedig igazán rutinos versenyzőként viselkedett gyermekünk, szerzett magának almalét és falatoznivaló finomságokat. A végén, a fiatalúr irányába kevésbé elfogult Lackó is  maradéktalanul elégedett volt a  Vackor viselkedésével. Ez pedig azért  nagy szó!

Ha Bendusnak szerencséje van, akkor a zenei képességekért felelős DNS szekvenciákat nem tőlem örökölte. Tőlem, akit illettek már, a nem túl sok jót sejtető, zenei analfabéta címmel is, bár én jobban szeretem használni magamra a némiképp finomabb, Kodály módszer csődje megnevezést. Gimnáziumban az énektanárnő elküldött a gégészetre, hogy nézzék meg nem lyukas-e a hangszálam, szerintem az orvos még másnap is ezen röhögött. Azért a másik DNS-donornál valamivel jobb a helyzet. :) Mikor a héten kézhez kaptuk Bendus zenetanárnőjének levelét, melyben örömmel közli velünk, hogy a fiúnk januártól furulyázni tanul majd a zeneiskolában és kér minket, hogy naponta 10 percet szánjunk a gyakorlásra itthon, egészen kétségbeestünk. Ki fog ennek a szegény gyermeknek segíteni?! Kérem, nekem felmentésem volt énekből! Pedig tényleg mindent megteszek, hogy Bendus ne az én útamat járja a zene birodalmában. A héten csináltunk diókoppantót és koncerten is voltunk.

A "Péter és a farkas"-t és az "Állatok karneválja"-t hallgattuk meg. A darab egészen addig nagyon tetszett Bendusnak, amíg a farkas pórul nem járt, akkor aztán nagyon elkeseredett. Ő ugyanis a farkasnak szurkolt végig. Azóta kompenzációként minden este a "Péter és farkas"-t mesélem, olyan végkifejlettel, ami egy kis vérszomjast is kielégít. Az "Állatok karneválja"-ban is a csontvázak táncát élvezte a legjobban, a saját bevallása szerint. Bár, az igazság az, hogy végig tátott szájjal bámulta a színpadot, meg jóízűeket kacagott a kakukk-on, a kengurun és a többi bájosan botladozón is.

  Tudvalevő, hogy a gyerekszoba hétvégi rendbetételéhez leginkább illő viselet a pizsama. Vackorral épp a kartonvárat csavaroztuk szét (igen, műanyag játékcsavarok tartották bástyaformán a korábban mosogatógép csomagolásaként alkalmazott kartonlapokat - elegáns, szöszmötölős, de egyáltalán nem gyerekbiztos megoldás; a további történet szempontjából nem bír jelentőséggel), mikor csöngettek. Miután Szöszmösz ajtót nyitott, Hans óvakodott be otthonunkba egy terjedelmes dobozt egyensúlyozva. A kezem ügyébe eső partvist ragadtam fel hirtelenjében, hogy leplezze viseletbeli hiányosságaimat. Elvégre a partvissal kezében előbukkanó ember mégsem úgy néz ki, mint aki most szökött meg a nagypárna és az alvómaci közül. Hanem sokkal röhejesebben.

 Miután mindenki túltette magát a megrázkódtatáson, kiderült, hogy a doboz egy eszpresszó masinát rejt. Hát ez meglepett. Tegnap ugyan mondta a Hans, hogy megtalálta a régi kávéfőzőjét, és nekünk akarta adni, de kiderült, hogy nem működik, ezért előtte megpróbálja megjavítani, és akkor tényleg magkapjuk. Mindezeket diplomatikus, terepszínű mosollyal fogadtam: egyrészt volt már kávéfőzőnk, másrészt, aki ismeri Hansot, az tudja, hogy bármilyen időpont, amit a "próbálni" igével vezet be, a legtöbb esetben csak annyit jelent, hogy az adott dolog bekövetkeztét az örökkévalóság innenső oldalára képzeli.

 Bendus nagyon örült a váratlan látogatónak. Előcibálta teljes játékkardkészletét, kardozott Hansszal, egy személyben előadott egy teljes csatát, lovagsággal, gyalogsággal, harci ménekkel és terepviszonyokkal együtt. Ennek mi nagyon örültünk, mert a mutatványt német nyelvű narráció egészítette ki, így tehát a Vackor lebukott: egyértelműen és minden kétséget kizáróan kiderült, hogy beszél németül. (Kétségek legutóbb a keddi Péter és a farkas c. előadáson merültek fel, mikor is Vackor ragaszkodott a szinkrontolmácsoláshoz.)

 Kipróbáltuk a kávéfőzőt (folyik belőle a víz, de jó kávét készít), ettünk egy kevés mézeskalácsot, aztán Hans elment.

Kedvenc elfoglaltságom, így karácsony táján Németországban a karácsonyi vásározgatás. Imádom végig kóstolni az össze finomságot, miközben egy aranyos bögrében Glühwein gőzölög a kezemben. Már mindkét férfiemberrel és egyedül is hódoltam e szenvedélyemnek a belvárosban.

Meglepetésemre találtam egy magyar ételeket árusító pavilont, igazi lángos, marhapörkölt és székelykáposzta a felhozatal. Hosszasan gyűjtöttem a bátorságot és megszólítottam a külsőre magyar nábobnak kinéző eladót, hogy megkérdezem, tud-e magyarul. :( Nem. Azt mondta, ő echte német, csak szereti a magyar konyhát, mert finom. Aztán a bonni magyartalálkozó meghívó leveléből kiderült számomra, hogy nem is újdonság, már régebb óta rendszeresen van a bonni karácsonyi vásáron magyar pavilon. Azért innen vittem Lackónak lángost ebédre.:)

Egyébként nagyon szép pavilonok vannak. Ez itt például egy karácsonyi piramist formáz.

	Aztán vannak a vicces, beszélő, éneklő rénszarvasosok. Azok Bendus nagy kedvencei. Hosszasan nézte, csillogó szemekkel. És itthon mondatokat idézgetett a rénszarvastól. :)
	A karácsonyi vásár egyik nagy attrakciója az óriáskerék. Bendusom igencsak élvezte. A másik pedig egy tekeredő, emeletes, mikulásos kisvonat. Egy tűzpiros Ferrariba ült be a kis Vacak és rögtön meg is hódított egy helybéli leányzót, akivel remekül szórakoztak 3 meneten át, nem is akart átszállni másik kocsiba a leányzó, hiába kérdezgette az anyukája. A végén is csak azért volt hajlandó kiszállni, mert Bendusnak is elfogytak a zsetonjai.

Bendus kap a Jézuskától egy ismeretterjesztő könyvet a Földről. Hát, mi tagadás egy kicsit felhúztam magam, mikor megláttam a német gyerekek mit olvasnak Kelet-Európáról és Magyarországról. Egyébként a könyv nem régi, egy 2006-os angol nyelvű kiadvány német adaptációja. A csehek és a szlovákok jobban jártak nálunk, a csehekről a szócikk a Prágai egyetemeket emeli ki, a szlovákoknál, a mesefilmgyártást. A lengyeleknél a környezetszennyezést, a románoknál a Drakula kastélyt, dél-kelet eurrópánál a háborút. Magyarország pedig az elmaradott földműveléséről hírneves, az illusztrációban látható képhez hasonló parasztgazadságokban termel az ország apraja-nagyja. Inkább nem kommentálom tovább, csak berakom a képeket.

Egyébként a könyv nem régi, egy 2006-os angol nyelvű kiadvány német adaptációja. A csehek és a szlovákok jobban jártak nálunk, a csehekről a szócikk a Prágai egyetemeket emeli ki, a szlovákoknál, a mesefilmgyártást. A lengyeleknél a környezetszennyezést, a románoknál a Drakula kastélyt, dél-kelet eurrópánál a háborút. Magyarország pedig az elmaradott földműveléséről hírneves, az illusztrációban látható képhez hasonló parasztgazadságokban termel az ország apraja-nagyja. Inkább nem kommentálom tovább, csak berakom a képeket.

Ma, az ünnepi együtt reggelizés után, a Mikulás belátogatott a piros csoportba, zsákjában ott lapultak a Mikulás csizmák megtöltve finomságokkal. Majd kettesével kihívta a gyerkeket, Bendus pont Jason-nel került párba, ezzel a Mikulás nagy örömet szerzett neki, mivel Jason az óvódában a gyerekek között nagyon népszerű és  Bendus is példaképének tekinti. Íme hát a zsákmány. Ja és Bendus szerint az óvódában mindenki nagyon jó volt, mert nem kaptak virgácsot.

 Délután a kék szobában találtam meg Bendust és a következő kép fogadott az ajtóból: a zöld hajú a fiam, a lila hajú Jason, Kornelius meg épp levette a piros parókát mialatt előkaptam a telefont. Láthatóan remekül szórakoztak. :)

Igazán békésen telt el advent második vasárnapja. Gyógyulás ürügyén nem csináltunk semmit, csak díszítgettük a lakást, meg sokat teáztunk. Még pénteken megsütöttük a mézeskalácsot Márta receptje alapján,s a csúnyábbra sikeredett példányok eltüntetése jó apropó volt a tea melletti nassolgatásra.

Délutánra viszont kisütött a nap és Lackó is kevésbé köhögött, így aztán elmentünk a Rajna partra sétálni, ami legnagyobb meglepetésünkre tömve volt emberekkel. Még mindig nem szoktam hozzá, hogy itt sokaknak van kedvük sétálni, biciklizni, kutyát futatni tévénézés és vásárolgatás helyett.

Reggeli kakaó készítés közben azt játszottuk, hogy én vagyok Yakari, az indián kisfiú. Bendus elmagyarázta  nekem, hogy miért jobb a tégla ház a sátornál (nem szúrja át a kard és a medve sem tudja ledönteni).

Aztán a kakaóra terelődőtt a szó. Elmagyarázta, hogy a kakaó kakaóbabból készül, megpörkölik, megdarálják és hosszasan csinálják nagy gépeken, amikre fel lehet mászni. Kérdeztem hol nő a kakaó, mondta, hogy nagyon párás helyeken. Megkérdeztem, hogy az indiánok ihatnak-e kakaót. Azt mondta nem, mert Amerikában nincs csokimúzeum.

Legközelebb a  csokimúzeum helyett kakaóbab ültetvényre megyünk Braziliába. :)

"-Négy lába van, mégsem jár, mi az?

-Lusta százlábú.

-De annak száz lába van!

-Akkor lusta mama.

-De nekem csak két lábam van!

-Akkor lusta mama és lusta papa együtt."

/idő és helyszín: vasárnap reggeli ágyban lustálkodás/

Az éjszaka járt errefelé a Mikulás és alaposan megtömte kirakott cipőinket. Sok-sok diót, mogyorót rejtett  zsákja, meg csoki Mikulásokat több méretben. Bendusnak 2 Playmobilos harcost is hozott, meg egy karácsonyi könyvet. Lackó datolyát és diótörőt kapott, én pedig epres csokiital pálcikát, meg Mozart golyóval töltött bögrécskét. Mmmm. 

Kaptunk virgácsot is mindhárman. (ez nem is volt olyan egyszerű. Tekintve, hogy itt nem szokás virgácsot adni, így boltban, utcán nem is kapható. Mivel azonban a Mikulásban pont, az a különleges a többi ajándékosztogatóhoz képest, hogy arra is emlékeztet minket, hogy néha rosszak is voltunk, nem maradhatott el a virgács. Ezért tegnap éjszaka a Mikulás egyik elszánt krampusza kiment az esős éjszakába faágacskákat szakajtani, majd a fürdőszoba rejtekében hajszárítóval megszárította, aztán aranyspray-vel megaranyozta, hogy a cipőkbe lehessen állítani. )

Ma este lelkesen készültünk a Mikulás éjszakai látogatására. Bendus alaposan letisztogatta a csizmáját.

Aztán a tiszta cipőket kitettük az ablakba. Az elmúlt napokban jó néhány kérdés felmerült Bendusban a Mikulással kapcsolatban. Ilyenek például:

"A földnélküli lovagok hová rakják a csizmájukat?", " Tud a Mikulás magyarul?", " Minden országnak van saját Mikulása?" , "Ugye biztos, hogy nekem is hoz valamit?", "Miért az Északi Sarkon lakik a Mikulás?", stb.

Mikor Lackó hazaért rögtön nekiestünk a csomagnak. Szép, gondosan csomagolt jószág volt, de egy olló segítségével Vackorunk hamar hozzáfért a belső tartalomhoz.

 Volt benne mindenknek sok-sok ajándék. A felirat nélküliekről is kitaláltuk, hogy kinek melyiket szánták a gondos kezek. (illetve elosztottuk az ajándékokat, mindenki megelégedésére)

  Az anyáéktól kaptunk egy szép, hímzett, karácsonyi terítőt, meg egy simát, kaptunk karácsonyfadíszt, meg hazai diót, mandulát. Az almádi Mikulás elküldte önmaga képét plüssből és csokiból mintázva. Kapott Bendus Playmobilos figurákat, meg Lackó könyvet. Katiék elküldték az októberi ünnepek ajándékait (Laci szülinap, Bendus névnap) és a bulgáriai vásárfiát. Isteni rózsás lókumot, rózsaolajat és valami különleges szószt rejtett a csomag. No meg, egy halom olvasnivaló újságot kaptunk, biztos, hogy kitart januárig. :) A küldött játékok rögtön meg is mozgatták Bendusunk fantáziáját: a királylány kiszabadításáért hatalmas csata kezdődőtt a nappaliban.

A hétfejű tündér-ből is mindjárt olvasni kellett és bármilyen meglepő, a címadó mesét megkönnyezte Bendusunk. Hát igen, a marcona harcos egy érzékeny lelket rejteget. (persze ezen meg én hatódtam meg)

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK!!!! Igazi szép napot szerzett nekünk a csomag, fantasztikus volt bontogatni, mikor újabb és újabb meglepetések kerültek elő a termetes dobozból. Köszönjük Dudu nagyinak, nagypapinak, Katinak és Robinak!