mundzug

 Ma Tegnap a rektor meghívására az Egyiptomi Múzeumban gyűltek össze a bonni egyetem Humboldt-ösztöndíjasai, azok professzorai és családtagjaik. Ez szép hagyomány, minden szemeszterben másik múzeumot mutatnak meg a vendégkutatóknak, kik ezáltal szellemiekben szépen iperednek, agytekervényeik derekasan barázdálódnak és a látókörük szélesedik. És még enni-inni is kapnak. Télen az Akademisches Kunstmuseum-ban voltunk, tavaly nyáron a Rheinisches Landesmuseum-ban, most pedig az Egyiptomi Múzeumban volt fogadás. Láttunk kutyamúmiát, halotti maszkot, templommakettet és még sok egyéb érdekességet, Hansot is sikerült lenyűgözni azzal, hogy séróból felmodtam, mik azok az usébti figurák.

Keine paparazzi, bitte!

Idén új rektort választottak, ezért érdeklődve vártuk, vajon ő is folytatja-e az elődje gyakorlatát, vagyis rövid, velős, az eseményhez kapcsolódó és kellőképpen humoros beszédet tart-e? Azért is érdekelt ez bennünket nagyon, mert őszintén szólva kutya meleg volt az épületben (lehet, hogy csak az egyiptomi klímát akarták imitálni a leletek állagát megőrzendő?). Nos, az új rektor is szimpatikusnak bizonyult ebből a szempontból. Elmondta, hogy a bonni egyetem nem a tradícióira, de a nemzetközi kapcsolataira szeretne büszke lenni, erre jó példa, hogy a teremben összesen 17 különféle nemzet kutatói vannak jelen, bár hozzátette, hogy egy tősgyökeres bonni őt, mint bielefeldi származású irodalmárt simán besorolná egy 18. nemzet tagjai közé. (Ezek a németek szeretnek viccelődni azon, hogy mennyire különböznek a velük (majdnem) egy nyelvet beszélő honfitársaiktól. A legkarakteresebb, amit ebből a kategóriából hallottam, az a következő: Mi a bajor? Egy furcsa átmeneti forma az ember és az osztrák között.) Elmondta még azt is, hogy a bonni egyetem elsősorban kutatóegyetem, studíroznak itt mindenfélét, a nanotechnológiától a filológiáig, mint azt a megjelentek tiritarka összevisszasága is mutatja. És ez jó, úgyhogy örüljünk, nézelődjünk és fogyasszunk. Azzal el. (Ezt a habitust eltanulhatnák a hazai Fontos Embereink is: többször előfordult már velem, hogy mindenféle oklevél- és ösztöndíjátadó ünnepségen a Fontos Ember [bár általában csak a helyettese, hiszen a Fontos Ember -definíció szerint- nem ér rá] hosszú beszédet rittyentett arról, milyen jó és fontos hogy itt vagyunk, és még felmondta azt a három idézetet Széchenyitől, amit egyébként mindenki ismer, aztán mire az átadásra/átvételre került volna a sor, hát elhúzott. Mi meg éreztük, hogy ez tényleg fontos.)

 Mindeközben a Vackorítást egy szomszédos teremben foglalták le a többi gyerekkel együtt. Mivel volt ott játékvár játékkatapulttal, ez a lefoglalás nem is volt olyan nehéz. Állítólag még piramismodellt is láttak, amit viszont a felnőtteknek nem mutattak meg. 

 A fogadás után hazasétáltunk.

Évente egyszer hatalmas családi játszótérré alakul át a Rheinaue park, hát persze, hogy nem hagytuk ki az idén sem. A kánikula ellenére hatalmas tömeg volt, így mindenhol sokat kellett sorbaállnunk, de így is sok érdekes játékot próbálhattunk ki. Bendus például résztvett egy reakció időt és gyorsaságot tesztelő  szlalom futásban, amiért aztán egy labdát kapott ajándékba, meg ugrálóvárazott, körhintázott, stb. Vízibicikliztünk is, bár ezt csak nyelvi probléma miatt, ugyanis csónakázni szerettünk volna, de a kasszánál runderboot helyett tretboot-ra vettem jegyet. Pedig a pénztárossal megegyeztünk, hogy olyanra adja a cetlit, amit kézzel kell hajtani láb helyett. Hogy még érdekesebb legyen a vízibiciklizés, nem táblázták ki, merre lehet menni, így egy híd alatt zátonyra is futottunk és csak úgy tudtunk kiszabadulni, hogy Lackó beereszkedett a rettentően algás vízbe és kitolt minket a mély vízre. Továbbá néztünk  még elektromos hajómodelleket és Bendus adott füstjeleket dobbal.

füstdob

na, ez alatt a híd alatt akadtunk fel

Szombaton megünnepeltük a Hatalom és Dicsőség napot. Ehhez a következő előkészületeket végeztük Bendussal: ad 1 hosszasan válogattunk inget az ünnepeltnek, végül nem tudtunk düllőre jutni, ezért kettőt vettünk, egyet én választottam, egyet pedig a Vackor ( persze ez tetszett jobban Lackónak, hiába no, a férfiak összetartanak). Ad 2 hosszasan válogattunk a szakácskönyvben sütit, végül Bendus egy fekete-erdő tekercset választott (ez is nagyon jó választásnak bizonyult a részéről). Ad 3 Bendus fejből leírta, hogy Papa egy papírra és becsomagolta szépen. Ad 4 a kiválasztott sütit a Főcukrász Úr és hű  kuktája megsütötte, megtöltötte, kidíszítette és majdnem meg is ette. :)

A főcukrász elégedett a végeredménnyel
az ünnepelt is	a ló inkább a fűnél maradt

 Délután pedig kilátogattunk a schwarzrheindorf-i kirmesre, ami most a tavalyinál kisebbre sikeredett, de szerencsére a pónik most is ott voltak. Így Bendus megülhette a kissé haspók "Kleiner Donner"-t. :)

 A héten szerdától péntekig Aachenben, Herbert Schoeller csoportjában voltam látogatóban. Vackor és Szöszmösz most nem jöttek, mert elég sűrű volt a program: három napom volt arra, hogy megtanuljam H.S. új módszerét, hogy a későbbiekben együtt tudjuk azt alkalmazni egy érdekes problémára. 

 Node: Aachen. Koronázó város, a Karoling Birodalom hajdani fővárosa, Nagy Károly kedvelt téli pihenőhelye. Nos, mindebből nem sokat sikerült most látni, mindössze egy rövid, belvárosi sétára volt idő, arra is egyik este, mikor a dóm már zárva volt. Arra elég volt ez a kis ízelítő, hogy elhatározzuk: ősszel egy hétvégén együtt elmegyünk Aachenbe várost nézni. 

Az aacheni dóm	Ló úr

 A legtöbb időt tehát a campusban töltöttem, ami elég érdekes hely, különösen magyar szemmel. Már a bonni egyetemi negyed is mellbevágó a magyar egyetemi (legalábbis BME és ELTE) építészet beton-aszfalt-rusnya térkő szentháromsága után: a Mezőgazdasági Intézet gyakorló parcellái a város kellős közepén zöldellenek. (Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy a rossz nyelvek szerint a menza salátabárjának aranyfokozatú támogatója a Növényi Betegségek és Kórokozók Tanszék: a diákok élelmezésére ajánlják fel azokat a zöldségeket, melyek kitartó próbálkozásaik ellenére talpon maradnak.) Node mindez eltörpül amellett, hogy az aacheni campus kellős közepén birkák legelnek. Az igaz, hogy maga a campus a város szélén van, de nincsenek ott mezőgazdasági intézetek, a buszmegálló neve is az, hogy Physikzentrum. Lehet, hogy egyes elméleti fizikusok ihletet merítenek a legelésző barik látványából?

Szélről legeljetek...	Azért dolgoztam is

Csodaturmix

 Vackorunk igazi reneszánsz ember: a focipálya, a zeneiskola és a nyelvtanfolyam kevés az energiái lekötéséhez, itthon leginkább különféle történeteket talál ki a Bendusharcosokról meg a sárkányokról, de szokott a konyhában is tüsténkedni. Ma este, midőn a "Mit is együnk vacsorára?" jól ismert kérdése terpeszkedett előttünk, Vackoritás egyszer csak felvetette, hogy legyen epres-banános tejturmix, aminek készítésében Szöszmösszel együtt már jelentős rutinra tettek szert. Mivel eper nem volt itthon, ezért az eredeti ötlet kis módosításra szorult, ám végül megszületett a "banános-fahéjas-mézes tejturmix" fantázianevű alkotás, melynek elkészítése egyszerű: a nevében szereplő dolgokat kell csupán összeturmixolni. Az eredmény finom lett. Bendus később a turmixnak a "Varázsital" nevet adta, ami részint kevésbé informatív, részint nem egyértelmű, mert Vackor a gyümölcsteától az Edekában kapható szines löttyig bezárólag számos italt hív Varázsitalnak. Lehetne inkább csodaturmix.

(Kiegészítés szöszmöszke tollából: mostanság a varázsitaloknak egy közös jellemzője azért akad, mégpedig az, hogy rendkívül komplikált módon lehet csak őket elfogyasztani. Beállok a konyhajtóba a varázsitalos bögrével, flakonnal, küblivel, akármivel a kezemben és mikor megjelenik Bendus, szigorú tekintettel ránézek és a következő kérdésre ragadtatom magamat: "Te gall vagy?" Ő ekkor elkezdi bizonygatni, hogy gall, de még mennyire, hogy az. Eztán megitatom egy-két korty varázsitallal, ami látványos rángatozások után százszorta erősebbé teszi a Vackorítást. Ilyenkor néha mégis kiderül, hogy valójában ő egy álruhás római, volt hogy maga Cézár is tiszteletét tette már. Aztán elhozza barátait is, ők is isznak, közben megvitatjuk a hadihelyzetet, a gall és a római csapatok állását, egészen addig míg végül kiürül a varázsitalos flakon. Aki most azt a következtetést vonta le, hogy Bendus sokszor volt fogorvosnál az elmúlt hetekben, jó nyomon jár. Aki ezt nem tartja teljesen logikusnak, az iktassa közbe azt a tényt, hogy a fogorvosi váró tele van Asterix-es képregényekkel.)

Ma reggel megbeszéltük, hogy óvóda után nem jövünk haza, hanem elmegyük valahová biciklivel. Végül a Rajna parton lyukadtunk ki. Vackornak persze ki kellett próbálnia a rajnai Kneipp kúrát. Amúgy elég furcsa, mert amilyen meleg kedvelők vagyunk mi Lackóval, annyira hideg mániás Bendus. Szereti hideg vízzel locsolni magát fürdés közben (Kneipp ennek is örülne), meg állandóan kitakarózik éjszaka.

Legalábbis nekem. :) Nekem, akit az Apa hónapokon keresztül tologatott az udvaron, mire ugyahogy megtanultam végre biciklizni. Már régóta gondoltam rá, hogy meg kéne próbálni, hogy megy Bendusnak a pótkerék nélküli biciklizés, de a múltam miatt halogattam, mígnem tegnap gondoltam egy merészet, és levonultunk az Edeka üres parkolójába gyakorolni. Hát leesett az állam, mert az első próbálkozás ilyen volt:

Aztán 5 perc múlva már így ment:

 és 10 perc múlva már profin kanyarodott is:

 Újabb 10 perc után, pedig bólyák között szlalomozott. Mindamellett, hogy rettentő büszke vagyok a Vackorra, arra gondolok, hogy bár nem tudatosan, de egész jól sikerült a biciklizést felvezetnünk. Kezdte a kismotorral, aztán pedálos, pótkerekes biciklivel folytatta, utána jött a roller és a tandembicikli. Így külön külön meg voltak már a részképességek, amit aztán gyorsan össze tudott rakni.

Szombaton sikerült megint eljutnuk a magyar oviba. Bogi most is nagyon érdekes foglakozással készült: sok különböző feladat a közlekedés jegyében. Először egy kis rohangálos tűz, víz levegő játék, aztán bevonultunk közlekedési eszközöket ábrázoló kártyákat válogatni aszerint, hogy a vizen, szárazföldön, vagy a levegőben járnak-e. Itt nagyon édes meghatározásokat és magyarázatokat kaptunk a gyerekektől. Például Bendus szerint a világítótorony szerepe az, hogy a hajók mindig tudják mennyi az idő. :).

Aztán biciklis, rolleres, görkoris akadálypálya következett. Majd a közös gyümölcsözés után szabadjáték és foci. Ismét egy kellemes délelőttöt töltöttünk ott.

sorban állva várakoznak  a járművek
vizet vinni rollerrel nem könnyű	közös gyümölcsözés

 Vackor ma délután rengeteget focizott Szöszmösszel (én most ezt a nagylábujjam begyulladt körme miatt kihagytam), s utána úgy érezte, hogy a szokásosnál több Hősözésre van szüksége. A szülők azonban nagyon rigolyásak a számítógép előtt töltött időt illetően, általában vekkerrel mérik ki a napi adagot. Vacki délelőtt már elhasználta mai kvótájának felét, ennek ellenére egy egész órát szeretett volna játszani; a szülők azonban mégis hatalmi tényezők, nem jó ajtóstul rontani a házba:

- Egy nap az hány óra? - kérdi Vackoritás.

- 24 - feleli Szöszmösz gyanútlanul.

- Hoppá, akkor ma 23 órát nem Hősözök!

Bendegúz hason csúszva mássza végig a lakást már vagy 10 perce, gondoltam rákérdezek, mégis mit csinál, azt válaszolta:

"Mama, nem akarsz egy komótosan közlekedő kigyót?"

Lackónak kellett új cipő, meg amúgyis végre szépen kisütött a nap és reggel Bendus meggyőzőtt, hogy menjek érte korábban az oviba (persze mikor háromkor megjelentem, nem akart eljönni), de ezek így együtt pont elég okot adtak egy könnyed belvárosi sétához. Először meglátogattuk a kedvenc játszóteret, meg  a nagyposta gyerekjátszó sarkát, aztán bementünk Lackóért az egyetemre. Bendus főzőtt egy kávét, rajzolt a táblára és bezáratta magát a szekrénybe mielőtt a bolt látogató túrát elkezdtük volna. Kemény feladat előtt álltunk Lackónak nem egyszerű cipőt venni, de végül sikerrel jártunk. Ha már itt voltunk megnéztük három játékboltban, hogy mennyibe is kerül a farkasos vár és kiderült, hogy Bendusnak (ha megelőlegezzük a vasárnap esedékes 3 eurot) pont összegyűlt annyija, hogy a Karstadtban akciósan meg tudja venni. Mivel nem vagyunk szőrős szívű szűlők, kamatmentes hitelt nyújtottunk szorgalmas sarjunknak, aki átszellemült arccal vitte a pénztárhoz a dobozt.

hát összejött az ára	elégedett manóarc

Szombaton volt az óvódai nagyprojekt záróünnepsége, most az óvónők gondoltak egy merészet és a tavalyi óvódában tartott fesztivál helyett egy erdei rallyt szerveztek. Ami nagyon jó is lehetett volna, ha nem pont szombaton érkezik meg egy hideg, esős front Bonn légterébe. Tulajdonképpen még így is jól éreztük magunkat, bár a végén úgy néztünk ki, mint a frissen kiöntött ürgék.

Az előtte lévő héten az óvódában kiválaszthattuk melyik csoportba akarunk indulni, mi először kikérdeztük Jasont és Danielt, így kerültünk a föld csoportba, mivel Bendus a barátaival akart lenni. Az éves nagy projekt és ezért a rally témája is a négy elem (föld, víz, levegő, tűz) volt. Ennek jegyében kellett különböző feladatokat  megoldanunk az erdei séta alatt. Volt csodakavics-mosás a patakból, repülő röptetés, kobold keresés, stb. És közben egy indulót is kellett írni a csapatnak, amit a végén elő is adtunk. A cél egy erdei sportpályán volt, ahol az eredeti tervek alapján ülve piknikezett volna az egész óvóda. Így az esőre való tekintettel a program annyiban változott, hogy nem ültünk le. :)  De azért a projekt kinder-ek előadták a záróelőadásukat és a sült virslik is elfogytak, és még fociztak is a fiúk.

ez nem feladat volt, ide önszorgalmúlag másztak fel :)

foci az esőben

ázott csapatunk a piknik helyén

Ez a fogorvosi kezelés eléggé megzakkantotta a Vackort és engem is. Hiába készültünk fel az altatásból, meg a foghúzásból, azért ezt nem vártam volna. Egy jókedvű, kedves gyerekkel jelentünk meg csütörök reggel a rendelőben. Jött az altatóorvos és egy gerilla hadművelettel beadott neki valami nyugtatót, ami rettentő rosszízű volt. Aztán elmondta, hogy mire számíthatunk és mitől ne ijedjünk meg és mitől igen. Majd a kissé kábult gyermekkel bementünk a kezelő szobába, ott vénán keresztül megkapta az altatót és néhány furcsa mozdulat után elaludt, ekkor engem kiküldtek, jobb is volt, mert már az addig látottaktól is kétségbe estem. Aztán úgy egy óra múlva jöttek, hogy menjek be, ott feküdt a Vackor a székben, az arca, a szeme, az orra feldagadva és egy csomó vér folyt a szájából, borzasztóan hörgött (erre mondta pl, az orvos hogy ettől nem kell megijedni) és mikor egy kicsit jobban magához tért akkor csapkodott és kiabált, hogy menjek ki meg hogy jöjjek már. Nagyon sokat sírt, aztán egy óra múlva hazamehettünk. Lackó vitte Bendust, mert még nem volt teljesen magánál. Itthon kicsit jobban lett mentálisan, de akkor meg hányingere lett egészen estig. Este hőemelkedése, éjszaka pedig már láza is lett és ez kitartott másnap egész nap. Keddre úgy-ahogy rendbe jött. Ennyit arról, hogy a gyerekek jobban bírják és gyorsabban regenerálódnak. Bocsánatot kérek azoktól, akik izgultak Bendusért, de időre volt szükségem, hogy feldolgozzam és le tudjam írni.

Reggel se enni, se inni nem szabad már a Vackornak, de szerencsére mi leszünk az elsők, így ez talán nem lesz olyan nehezen betartható. Bízom benne, hogy jól viseli majd az altatást és egy jó időre megszabadulunk minenféle fogfájástól. Mikor legutoljára voltunk a fogorvosnál, kifelé menet Bendusom azt súgta a fülembe, hogy: "Kár, hogy nem most altattak, mert álmos vagyok és könnyen elaludtam volna."

Vasárnap Lackót hagytuk az előadására készülni és Bendussal kettesben kimentünk a Museumsmeilenfest-re. Végül az egy-két órásra tervezett  távollétből, 4 órás tömény szórakozás lett. Amolyan előgyereknap féle, ráadásul egy zöld színű szörnyitalon kivül semmire sem kellett pénzt költenünk. Először kiélveztük a trampulint, az ugrálóvárat, a fociketrecet és a körhintát. Igazi paradicsom volt szülőnek és gyereknek is, annyiszor mehetett a kölyök, ahányszor csak akart.

trampulin

fociketrec, itt legalább egy órát elfociztak

Aztán felderítettük a gyerekvárosnak nevezett rendezvényt. Ez akkora találmány, nagyon tetszett nekem. A gyerekek belépéskor kaptak személyi igazolványt és három szem fehér babot, ami a városka hivatalos fizetőeszköze volt. Ezért lehetett játszani, barkácsolni, arcot és körmöt festetni, patogatott kukoricát enni, stb. Amikor elfogyott a kezdeti 3 bab, akkor a többi babért már dolgozni kellett a gyerekeknek. A központi munkaerőközvetítő küldte ki őket a különböző munkahelyekre, de volt rendőr, adóellenőr és szemetes is. Bendust az egyik játékhelyre közvetítették ki, labdaszedőnek. Mint később kiderült, egy igen jól menő üzleti vállalkozásba sikerült bekapcsolódnia. Ugyanis röpke 10 perc labdaszedésért két marék babot kapott. Ami annyi volt, hogy a felét hazahoztuk, nem tudtuk eljátszani, pedig igen erősen próbáltuk.

Bendus munkahelye

 A legtöbb babot a nyílpuskás helyen költöttük, de bombáztunk katapulttal várat és kaszínóztunk is, meg még egy csomó mást is csináltunk. Hatalmas gratuláció a szervezőknek, ennyire jól müködő gyerekvárost én még nem is láttam.

célzás

találat

Szombaton tovább mentünk a kék túrán, illetve a soron következő szakaszt visszafelé csináltuk meg, mert így látszott praktikusabbnak. A könyv szerint Bad Honnef Sportplatz (ahová egyébként naponta 4-szer megy busz, az első 11 órakor) megállónál lehet rácsatlakozni a turistaútra. Hát valóban, meg lehet találni a kék jelzést, ha az embernek először egy autóját porszivózó helybeli elmagyarázza. Utána pedig, tekintve, hogy már jó sokat mentünk kék jelzés nélkül, újra érdeklődtem egy lovakat terelgető hölgytől, aki rutinosan mosolygott csak, hogy igen jófelé járunk, menjünk csak egyenesen tovább nyugodtan, és ne térjünk le se jobbra, se balra hiába csábítanak igéretesebb ösvények. Igaza volt, voltak igéretes ösvények, de mi nem tértünk le és rátaláltunk a kékre, ami aztán igazán varázslatos helyeken át, de egy jó nagy kitérővel vezetett minket Löwenburg felé. Közben még akadt egy szakasz, amit négyszer jártunk be egy házaspárral együtt, aki szintén, azt hitték, hogy eltévedtek, de nem. Igazából erre az egész túraszakaszra, ez volt a jellemző, hogy tévelygő természetbarátok egymást kérdezgették, ki honnan jön, illetve hová megy és hol a fenében is vagyunk most. Ja, és mindenkinél ugyanaz a kék könyv volt, mint nálunk. :)

ez még nem a kék út, de már nyomon vagyunk
Bendus a "mágus" botjával	ez igazából elvarázsolt erdő volt

 A várig jó sokat kellett hegynek felfelé kaptatni, a végét már a Vackor bírta a legjobban, ugyanis az elsőségért kilátásba helyezett plusz tejszelet (4-es csomagot vettem és csak hárman vagyunk :) ) átlendítette a holtponton. A romoknál aztán megértettük, miért ide építették a nagyobb várat, körös-körül messzire el lehetett látni a falakról. Az egykori alsó udvaron kényelmesen megebédeltünk, kigyönyörködtük magunkat és indultunk Drachenfels felé, de mivel ekkor már jó ideje úton voltunk, megegyeztünk, hogy a Sárkánysziklára nem mászunk fel, hanem valahol letérünk Königswinter, illetve Königswinter vasútállomása felé.

célfotó a tejszeletért folyó versenyben

romok

itt ebédeltünk

hol az ellen?

a rajnai hajóútak is jól látszanak

A lefelévezető út is nagyon szép és kacskaringos volt, de végül nem Königswinterbe, hanem Röndorfba értünk, ezt egyátalán nem bántuk meg, tekintve, hogy igen bájos falucska ez és ami még kedvesebbé tette nekünk, hogy a vasútállomásról pont akkor indult egy vonat, amikor odaérkeztünk. Csak egy laza százméteres levezető futás kellet és már robogtunk is Beuel felé. Így sikerült oda-vissza úttal együtt 7 óra alatt levezényelnünk ezt a túrát.

a patak végig folyik a házak előtt

röndorfi utcarészlet