Ma Tegnap a rektor meghívására az Egyiptomi Múzeumban gyűltek össze a bonni egyetem Humboldt-ösztöndíjasai, azok professzorai és családtagjaik. Ez szép hagyomány, minden szemeszterben másik múzeumot mutatnak meg a vendégkutatóknak, kik ezáltal szellemiekben szépen iperednek, agytekervényeik derekasan barázdálódnak és a látókörük szélesedik. És még enni-inni is kapnak. Télen az Akademisches Kunstmuseum-ban voltunk, tavaly nyáron a Rheinisches Landesmuseum-ban, most pedig az Egyiptomi Múzeumban volt fogadás. Láttunk kutyamúmiát, halotti maszkot, templommakettet és még sok egyéb érdekességet, Hansot is sikerült lenyűgözni azzal, hogy séróból felmodtam, mik azok az usébti figurák.
![]() |
Keine paparazzi, bitte! |
Idén új rektort választottak, ezért érdeklődve vártuk, vajon ő is folytatja-e az elődje gyakorlatát, vagyis rövid, velős, az eseményhez kapcsolódó és kellőképpen humoros beszédet tart-e? Azért is érdekelt ez bennünket nagyon, mert őszintén szólva kutya meleg volt az épületben (lehet, hogy csak az egyiptomi klímát akarták imitálni a leletek állagát megőrzendő?). Nos, az új rektor is szimpatikusnak bizonyult ebből a szempontból. Elmondta, hogy a bonni egyetem nem a tradícióira, de a nemzetközi kapcsolataira szeretne büszke lenni, erre jó példa, hogy a teremben összesen 17 különféle nemzet kutatói vannak jelen, bár hozzátette, hogy egy tősgyökeres bonni őt, mint bielefeldi származású irodalmárt simán besorolná egy 18. nemzet tagjai közé. (Ezek a németek szeretnek viccelődni azon, hogy mennyire különböznek a velük (majdnem) egy nyelvet beszélő honfitársaiktól. A legkarakteresebb, amit ebből a kategóriából hallottam, az a következő: Mi a bajor? Egy furcsa átmeneti forma az ember és az osztrák között.) Elmondta még azt is, hogy a bonni egyetem elsősorban kutatóegyetem, studíroznak itt mindenfélét, a nanotechnológiától a filológiáig, mint azt a megjelentek tiritarka összevisszasága is mutatja. És ez jó, úgyhogy örüljünk, nézelődjünk és fogyasszunk. Azzal el. (Ezt a habitust eltanulhatnák a hazai Fontos Embereink is: többször előfordult már velem, hogy mindenféle oklevél- és ösztöndíjátadó ünnepségen a Fontos Ember [bár általában csak a helyettese, hiszen a Fontos Ember -definíció szerint- nem ér rá] hosszú beszédet rittyentett arról, milyen jó és fontos hogy itt vagyunk, és még felmondta azt a három idézetet Széchenyitől, amit egyébként mindenki ismer, aztán mire az átadásra/átvételre került volna a sor, hát elhúzott. Mi meg éreztük, hogy ez tényleg fontos.)
Mindeközben a Vackorítást egy szomszédos teremben foglalták le a többi gyerekkel együtt. Mivel volt ott játékvár játékkatapulttal, ez a lefoglalás nem is volt olyan nehéz. Állítólag még piramismodellt is láttak, amit viszont a felnőtteknek nem mutattak meg.
A fogadás után hazasétáltunk.