mundzug

A mai nap nagy esenénye, hogy elmentünk  családostul a Hivatalba, mivel finoman emlékeztettek minket egy levélben május elején, hogy már januárban  szerettek volna látni minket. Egy kicsit féltünk, hogy majd most aztán megbüntetnek. Ráadásul telefonon kellett időpontot egyezteni, úgyhogy nem voltam százszázalékig biztos, hogy mindent jól értettem. Kellemesen csalódtunk. Kedvesek voltak és mivel a jövetelünk célját kifejező hosszú szót nem tudtuk németül elmondani, angolra váltott a hölgy, aztán a kollégájával megegyeztek németül, hogy mi illetékmentesek vagyunk. Bendus is nagyon rendesen viselkedett, csendben kártyázott az ügyintézés alatt. Mivel elég korán értünk oda, volt időnk elötte beszerezni egy Happy Meal menüt és mintha csak kirtalálták volna mit szeretne, sárkányos kártya és CD volt az ajándék. Aztán hazafelé megint elaludt, most csak azért volt ez rossz, mert zuhogott az eső. Kép nem született a Lackóról a fején alvó Bendussal, miközben esernyőt egyensúlyoz a kezében, de nem volt mindennapi látvány, nekem elhihetitek. Remélem nem lesz beteg, mert mikor mentem érte az óvódába éppen sírt és elég hideg volt a keze, persze ez megmagyarázható a sírás okával is, ami az volt, hogy nem kapott harmadszorra is fagylaltot. Pedig németül kérte, mint nekem állította. A poharát sem volt hajlandó a mosogatóhoz vinni, csak velem és haragosan nézett az egyik kedvenc óvónénijére. Hogy kép nélkül nem maradjon ez a bejegyzés sem, rakok be egy képet az alvó Vackorról, valahol féúton a padló és az ágy között.

Ma az egyetem rektora fogadást adott a vendégkutatóknak egy múzeumban. A gyerekeket is meghívták. Mindenki kapott névkártyát, csak Bendusnak hozzá tűztek  egy adag gumimacit is. Persze a Haribo városában ez nem  meglepő.

A múzeumban külön vezetés volt a gyerekeseknek, de az idegenvezetőnek nem lehetett túl nagy gyakorlata a gyerekekkel. Bendus nagyon ügyes volt megmondta hány éves és magyarul is hosszasan beszélt az idegenvezetővel, nagyon édes volt. Mivel most főképp a csaták foglakoztatják, ezért az életnagyságú harcos makettek nagyon érdekelték.

























Aztán a múzeum tetején lehetett egy ital mellett beszélgetni, Lackó még a rektorral is beszélt, sajnos mi pont akkor tévelyegtünk a kihalt múzeumban egy mellékhelyiség után kutatva, így ez nincs képen dokumentálva.

Aztán kaptunk egy finom vacsorát,viszont a desszert tekintetében nem voltunk túlságosan elkényeztetve. Pedig Bendust azzal hitegettem, hogy viselkedjen jól, mert finom sütik közül választhat majd. Hát nem jött be, görög joghurt volt, ami finom, csak savanyú és egyátalán nem édes. Szerencsére volt szölő is, így nem maradt finomság nélkül. Miután megdicsértem, hogy milyen sok husikát evett, hogy ettől biztos nagyra is nőtt. Azt mondta: "Lehet hogy már 5 éves vagyok", :) Aztán bementünk az egyetemre és Bendus néhány krétavonással megoldodta Lackó egyik nagy problémáját.

























Majd hazafelé a metró (villamos) megállójában, így andalogtak:

























Fáradt gyerkőcünk az Adenauer Platz-nál már nagyon laposakat pillangatott és hazafelé emigyen aludt:
,
























és jelenleg is alszik, ezért készült el ez a bejegyzés ennyire gyorsan. Ja és majdnem kifelejtettem hála az EB-nek is, hogy enyém a gépidő.

Egy kicsit megint törlesztek a régmúlt eseményeiből. A beköltözés után nem sokkal kiderült, hogy nem is télen, hanem az "ötödik évszakban" jöttünk ki. Ez a karneváli időszak megnevezése, ami azt is mutatja, hogy  mennyire komolyan veszik. Minden apró városrésznek meg van a saját napja, hogy mikor vonulnak fel. Mi közigazgatásilag 3 karneválhoz tartozunk, ebből kettőn meg is jelentünk, az előrírásos szatyorral, bár az elsőnél még amatőrként elég kicsi táskát vittünk, a másodikra már jókora zacskóval érkeztünk. Bendus összegzésében a karnevál, az ahol az ember kimegy a semmi közepébe és vár egy csomót a hidegben és csak néha mehet ki az utcára, de a végén lesz egy csomó cukorkája.

Ma délelőtt az óvódában  falat festettem néhány másik szűlővel egyetemben, igazán szerencsések vagyunk e tekintetben. mert mint kiderült 15 éve ez az első ilyen nagyobb munka az óvódában és mi rögtön bele is csöppentünk. Mivel ebben az országban drága az emberi munka, ezért kézenfekvő, hogy a szülők maguk csinálják az ilyen apróbb dolgokat, amiért kapnak ellátmány grillezést,sütit és kávét Amióta itt vagyunk a Waldorf óvóda nem is tűnik már olyan szokatlannak, mivel egy teljesen átlagos önkormányzati német óvódában is egészen hasonló elvek alapján müködik a nevelés. Azaz a szülőket bevonják az óvóda körüli munkába, a gyerekek mindig kint vannak délelőtt az udvaron ha esik, ha fúj, ehhez csak megfelelő ruhát kell vinni nekik és kész. No meg teljesen szabodon választják meg, hogy aznap melyik csoportban van kedvük játszani. Van egy nagy tábla a földszinten, különböző színű csíkokkal és a gyerekek arra a csíkra teszik a fényképüket, amelyik csoportba mennek aznap. A reggeli is teljesen önállóan zajlik, megérkezéstől kezdve  fél 11-ig bármikor lemehetnek reggelizni, amihez a szendvicset itthonról viszik, az óvódában kapnak különböző innnivalókat és gyümölcsöt meg zöldséget hozzá. No egy kicsit elszaladtam a festéstől. Amíg én az óvódát szépítettem, a fiúk itthon tüsténkedtek és finom tésztát főztek ebédre.
Délután pedig elmentünk Bendussal a Doppelkirche-hez, mivel ott éppen 3 napos ünnepséget tartanak. Lackó még mindig küzd valami furcsa bacival vagy vírussal, így ő itthon gyógyult addig. Mi egészen jól szórakoztunk. Volt pónilovaglás, amiért kétszer is kiálltuk a sort, mivel Bendusban felbuzdult az ősi vér és lovas támadást akart vezényelni.

















































Persze volt körhinta is, meg kisvasút és lufipukkasztás. Az utóbbiért egy kardot és 2 pisztolyt kapott a kis vérszomjas. Aztán találkozott 3 óvódás társával és be is vették a középkori templomot néhány rohammal. Aztán mivel Svenék kaptak valami borzasztó édességet, Bendus is kipróbálta. Csak itthon kóstoltam meg, hát lehet, hogy gyerekként szerettem volna, de most... két színes ostyalap között savanyú italporra emlékeztető valami.

Szöszmöszünk egyből belecsapott a lecsóba, gondolván, hogy csak ismerősök vetődnek errefelé. Az ismeretlen érdeklődőknek, kvázi háttérinformációként, annyit el kell mondanunk, hogy ez itt egy idegenbe (konkrétan Bonnba) szakadt fizikus család (legalábbis kétharmadrészben az) naplója lenne, melyben főleg a tágabb családnak és barátainknak szeretnénk rögziteni életünk történéseit. Elsősorban persze a kisebbik Vackorra koncentrálva.

Mivel elég nehéz heti egy telefonnál mindent felidézni, ami a héten történt, ezért elkezdünk blogot írni. Főképp Bendegúz lesz a középpontban, mivel ő az, aki szélesebb néptömegek érdeklődésére tarthat számot. Terveink szerint több képet is felrakunk, ami kifejezetten előnyössé teszi majd ezt a csatornát a telefonnal szemben.

vagy lássuk eme picurka képet a majdenem üres konyhából, ahol látható a két padlótól különböző magasságú ülőalkalmatoságunk használat közben, egy januári idill keretében:

Persze a dobozok kora is véget ért egyszer, ám ehhez szükség volt egy csomó újabb dobozra az Ikeából, no meg töménytelen facsapra, csavarra,és szegre. Nem számoltuk össze.

A konyha, ami közben már átesett számos változáson, a legutóbbi nem éppen kellemes mutatvány a mosogatóval történt, jelenleg a ötvözzük a kőkorszakot az atomkorral: a mosogatógép vödörbe önti a vizet magából. Jó hír, hogy tényleg kevés vizet használ.