Mivel Szöszmöszünk alkotói válságban van (azaz erőt vett rajta a heveny, kétoldali lustaság), a cseppnyi csöndet kihasználván elmesélem esti Vackor-altatási szertartásunkat. Miután a Vackor hálószoba-kompatibilis állapotba kerül (fürdés-fogmosás-pizsamafelvétel kombináció után, jellemzően), eljön a papa ideje. Először is bele kell helyezni a Vackoritást a hálózsákjába, majd kiosztani a kötelező három puszit ("Jó éjszakát!", "Szép álmokat!", "Puszizsákba!" - ez utóbbi a Vackor puszitartalékát növeli: ha nincs a puszizsákban több puszi, hiába kér a szülő, nem kaphat - ezért is fontos a gyakori utántöltés). Ezután kitaláljuk, hogy mi legyen a Bendus lábán: a lábát behúzza a hálózsákjába, és addig nem mutatja meg, míg a mama rá nem jön, mit is vett fel ma - persze csak virtuálisan. A viselet kiötlésének idejére a mama szigorúan ki van tiltva a szobából. Az egyik lábán mindig bakancs van (ezt ő "találja ki"), míg a másik lábán viselt lábbeli kiagyalása a papa tiszte. Tekintve, hogy a játék már hetek óta tart, és a cél az, hogy minél később találja ki a mama, a papa dolga minden nap egy kicsit nehezebb, mint az előző nap. Viszonylag gyorsan kimerítettük a valódi lábbeliket a strandpapucstól a hótaposóig, aztán rátértünk a trükkösebb dolgokra: a mama alaposan megizzadt, mire kitalálta a gólyalábat, a járógipszet, a korcsolyát, de a kedvencem a tyúkszemtapasz. Néha el lehet sütni egy-egy ritkábban használt lábbelit, a múlt héten például a klumpa egész hosszan tartotta magát. A Vackor nagyon szereti ezt a játékot, és a Szöszmösznek is tetszik, mert kivált vele egy mesét. A papának pedig jut egy kis szabadidő, míg a mama a feladvánnyal küszködik: lehet olvasgatni, vagy épp blogot írni. Kíváncsi vagyok, ma meddig tartja magát a hétmérföldes csizma...