Ma van a karnevál utolsó napja, bár a nagy felvonulás tegnap volt, még ma is masíroznak ilyen "hadseregek" az utcákon. Mivel a város még nem tért maghoz és az óvódák, iskolák zárva tartanak, Bendussal gondoltunk egy nagyot és elrollereztünk egy igen távoli játszótérre, ott készült ez a kép.
Mikor hazaértünk, már délután volt, Vackornak elkezdett hiányozni az apja és mivel reggel szemeteszsákkal a kezében látta utoljára (útba esik a villamos megálló felé a konténer), kiszakadt belőle a jogos kérdés: "Mit csinál a papa, ilyen sokáig a szemetesnél?".
Aztán csak megjött Lackó is és vacsorára a böjti napokat előrevetítendő, csak sült sütőtököt ettünk, de nem volt igazi íze szerintem, ezért én fejavítottam a saját adagomat fokhagymával és sóval és bőszen ajálgatam Lackónak, hogy tegyen ő is eképp. Bendus sem bírta sokáig szó nélkül és azt mondta az apjának, hogy : "Én a Te helyedben tennék rá fokhagymát!". Persze kaptunk a szón és felajánlottuk a picinek is hogy akkor egyen fokhagymás sütőtököt, de ő rögtön viszakozott: "Majd ha én is annyi éves leszek mint a papa!".