Én ott kezdem, hogy a mi Jézuskánk nagy gondban volt, hiszen sok embernek kellett úgy ajándékot választani, hogy az beférjen az egy heti téli ruhahalom mellett a 40 kg-os súlyhatárba és két böröndbe. A csomagolás estéjén magunk is csodálkoztunk végül, mikor lezártuk az utolsó útipakkot és semmi sem maradt ki (persze ezt akkor még nem tudtuk biztosra, csak reméltük). A reptéri biztonsági ellenőrzésnél, aztán persze ki kellett pakolnunk. Először Lackó kiemelt egy díszcsomagolt digitális fényképkeretet, aztán egy másodikat is, ezen egy kissé már csodálkozott az offiszer, a harmadiknál már gyanakodva nézett, de aztán elsoroltuk, mely családtagoknak szántuk és így átengedte Lackót! Én pedig életemben először fennakadtam a biztonsági kapun, Bendus szájtátva nézte, ahogy anyukáját megmotozták, cipőjét átvilágították, és mindezt egy nadrággomb és egy melltartókapocs miatt. A repűlőn aztán Vackor hozta a szokott formáját, elfoglalta az ablak melletti legjobb helyet és még a repülési magasság elérése előtt békésen elaludt.
Olyan jó mikor várják az embert a reptéren! Bendus is ezt érezhette, mert nagyon sok mondanivalója lett hirtelen, mondhatnám be nem állt a szája, csak mesélt és mesélt Beátáéknak egyfolytában. Aztán Beátáknál megcsodáltuk a fát, meg az ajándékokat és a bolognait. Tényleg nagyon finom volt, csak a kis konzervativ hiányolta a megszokott E-ket belőle, ez aztán az egész Magyarországi látogatást végig kísérte. Alig evett valamit, mindent finyákolt. (most pedig minden nap degeszre tömi a pocakját a megszokott "hazai" ízekkel).
A folyatatáshoz továbbra is várom a képeket. :)
