Nos, hát hazaérkeztem a horvátországi konferenciáról. Érdekes volt, rögtön az első naptól kezdve. Érkezéskor a hotel recepciósa ragaszkodott azon meglátásához, miszerint nekem nincs szobafoglalásom. Miután sikerült őt meggyőzni álláspontjának tarthatatlan voltáról, végülis bevonulhattam egy szobába, melyről kiderült, hogy tengerre néző erkéllyel bír, s ennek megfelelő az ára is (emiatt meg az itteni titkárnők szívták a fogukat utóbb). Érdekesek voltak az előadások, a résztvevők nemkülönben. Találkoztam például Jorge Hirsch-el, a h-index megalkotójával. Előadást is tartott, mellyel ...khhmm... mérsékelt sikert aratott.
A legjobb persze az volt, hogy Hvar szigetén még javában tartott az utószezon, kellemes, 20-25 ℃-os levegőhőmérséklet mellett a tenger, ha pancsolásra nem is, de úszásra alkalmas volt. Ezt a szervezők is figyelembe vették, a program szerint 1230 és 1700 között nem volt előadás (bár 16 00-tól elvileg poszter szekció volt műsoron). Lehetett nagyot úszni a tengerben, és utána egy jót ebédelni tengeri herkentyűkből a közeli kisvendéglőben, majd ártatlan pofával (tyűha, hát nem kiment a fejemből!) megjelenni a poszter szekció utolsó perceiben, hogy magunkhoz vegyünk némi kávét.
A tengernek (és két fizikusnak) köszönhető egyébként, hogy bővült az angol szókincsem. Tudvalevő, hogy a hotel előtti partszakasz úszásra tökéletesen alkalmas vala, de vannak emberek, akik semmit sem csinálnak egyszerűen. Volt ez a saját magáról elnevezett, Gleb keresztnevű fizikus, aki kitalálta, hogy a közeli biztosról mondjunk le a távolban fekvő, ámde bizonytalan kedvéért, magyarul menjünk odébb, mert hátha jó lesz. És elindultunk, hármasban, Gleb, Michele (minő meglepetés: szintén fizikus) meg én, a töröklözőt a derekunkra, tekintetünket pedig a horizontra függesztve. Megkerültünk egy földnyelvet (vagy félszigetet), a part mentén haladva, és mikor már egész közel lehettünk az üveghegyhez, Gleb végre megfelelőnek ítélte a viszonyokat. Levetettük pólónkat, papucsunkat, én pedig szemügyre vettem a környéket. Érdekes, sziklás partszakasz volt. Gleb közben mondja, hogy itt szíörcsinek vannak. Nem baj, nem kérek, én úszni jöttem. Készülök belemenni a vízbe, mikor Gleb kérdezi, hogy mit csinálok. Mondok, megyek, bele a vízbe, ni. De hogy ne menjek. Már mér' ne mennék, testvérem az Úrban, mikor azért gyövénk ide (bár nem kellett vón' ennyit gyönni), hogy a tengert ennen testünkkel illessük. De hogy itt szíörcsinek vannak. Hogy tetszik mondani? si:ə:t∫ɪn. Rendben. És mik azok? Hát az olyasmi, hogy ha rálépek, akkor a konferenciából hátralevő időt a fent nevezett entitás tüskéinek a lábamból való eltávolításával fogom tölteni. Ekkor kezdett derengeni, hogy itt tengeri sünökről van szó. (A szóbanforgók egyébként nem túl látványosak, fekete pacának tűnnek a tengerfenéken.) Ezt követően gyorstalpaló felvilágosításon vettem részt, melynek lényege: befelé egyből ugrunk, nem belegázolunk, kifelé meg... hát vigyázunk. Vigyáztunk. A sünökkel végülis nem gyűlt meg a bajunk, csak a menetrendszerinti katamarán keltette hullámok sodorták majdnem el a cuccainkat. Visszafelé nem bírtam megállni, hogy ne vizsgáljam meg a hotel előtti részt frissen szerzett tudásom birtokában. Nem láttam egy sea urchin-t sem. És a katamarán is másfelé megy.
Később Gleb szép gyűjteményt szedett össze elpusztult tengeri sünök belső, meszes vázaiból.
