Ma Bendegúzzal elmentünk Kláriékhoz egy kicsit magyarul beszélgetni és játszani. Az mondjuk várható, hogy minden német városban talál az ember egy-két magyart, de hogy egy ilyen kis városban, pont egy volt iskolatársamat találjam meg, akinek a szülei pont Almádiban lakjanak és ő is játszótársat keressen a gyerekeinek a neten, az már igen szerencsés véletlenek közé tartozik. Bendus olyan jól érzi magát Jessicával, Balázzsal és Matyival, hogy már másnap visszamenne.

















Mi is jól elbeszélgetünk, amíg a picik tombolnak, vagy éppen gyanúsan nagy csöndben eltűnnek az emeleten. Persze a végére úgy elfárad, hogy hazafele már csak vonszolja magát. Mivel a keményszívű és fizikailag gyenge mamája nem képes a nyakában cipelni.